Sziasztok! Elnézést, hogy majdnem két hétig nem volt tartalom, de az utóbbi hét rettenetesen sűrű volt, és semmi időm nem maradt a videóvágásra... A lemaradást pótolom majd, sok videó ígérkezik majd a közeljövőben. :)
Elérkeztünk a 2022-es év menetrendváltásához, és a 80a vonalon újabb nagy kavarások voltak a menetrendet illetően. Innentől az InterCity vonatok megállnak Hatvan állomáson, új InterRegio vonatok kerültek bevezetésre Gyöngyös felé, valamint majd nyáron a Tisza-tó expresszvonat menetrendje is másképp lesz mint eddig volt. Sajnos a sok újdonság mellett egy elvonás is volt, melynek célpontja nem más volt mint a Z80-as zónázó személyvonatok. A járatok a 2020-as menetrendváltásban kerültek bele a menetrendbe, délutánonként közlekedtek Budapestről Hatvanba. Egyfajta tehermentesítő vonatként kerültek bele a menetrendbe, hogy nagyobb legyen a kínálat a délutáni órákban. Későbbi módosítások által Hatvanból is közlekedtek Budapest felé a reggeli órákban. Az első időszakokban jellemzőek voltak a mindenféle szerelvények (posta inga, Flirt, Bmx-ek), de az utóbbi időszakra nagyjából a legtöbb vonat egy egység Flirt motorvonatra koncentrálódott. A Mátra IR vonatok megjelenésével azonban ezeknek a járatoknak már nem volt helye/értelme, így búcsúztak a forgalomtól.
2022. december 9-én közlekedtek utoljára, így kaptam az alkalmon, hogy újra meglátogassam Gödöllőt, ahol utoljára 2018-ben, még bőven a felújítás előtt jártam. Maga a végeredmény szerintem egész jó lett, őszintén megmondva egy kisebb méretű Vácra emlékeztet az állomás jellege. A forgalom elővárosi vonalhoz mérve egyszerű és ismétlődő: Agria IR vonatok, S80-as személyvonatok és InterCity vonatok. A legtöbb szerelvény Flirt motorvonattal közlekedik, de azért feltűnt 1-2 Fecske szerelvény is.
Jó szórakozást!! :)
Csatlakozz Discord szerverünkhöz: / discord
Flickr oldal: www.flickr.com/photos/1891152...
Hasonló tartalom:
- Deák Gábor: / @deakgabor7659
13 дек 2022