@@canehurri349egy hónapja volt nála szerintem tök ugyan ez az autó. Úgy emlékeztem, hogy sok volt a picsogás, úgyhogy visszanéztem a videót. Ugyan azokat a dolgokat monda el, mint Pista. Zongoralakk mindenhol, a hyperscreen kispórolásának megoldása gáz, az ülések nem szépek, hátul hiányzik a klíma. Csak nem olyan harsányan, mint Pista. Szóval szerintem ebben most nem különbözött annyira a véleményük.
Ez olyan, mintha egy béta tesztje lenne a még majdnem kész autónak. Ha azt mondanák, hogy januárban jön majd a végleges, jól összerakott gép, semmi gond nem lenne.
Igen, a "rég volt már ilyen"-ben egyetértek. Valahogy a lelkesedésükkel olyan dolgokat is "eladtak" a nézóknek (nekem is, engem is fellelkesítettek) amikről mindnenki tudja, hogy nem, nem jó. :)
Az elülső műanyag panelt az orrán megmosolyogtam. A konyoklo hatso részén, a légbefúvó alatti semmit kinevettem. A hatalmas, 74 négyzetméteres nyöszörgő műszerfalon elsírtam magam.
Épp ma kimentem a garázsba megsimogattam a jó öreg 124-es Mercimet, és felfigyeltem rá, hogy a kilincs is krómozott, a tető széle is, a lökhárító is, valódi fa van benne, építési minőség olyan, hogy 34 évesen se recseg semmi, a padlószőnyeg olyan vastag, hogy nem hiszed el, a hangszigetelés pedig még mindig világklasszis, a nyugalom szigete az autó, pedig már rég OT rendszámos. S akkor itt van ez... Idáig jutottunk😢
Vigyázok rá, heti egyszer megy egészségügyi sétára, és ennyi. Tiszta állapotban áll a garázsban leszervizelve. Még jön egy-két ilyen csodajárgány, aztán még drágábbak lesznek az OT-k. (Pedig már most is azok). No de én ezt nem bánom. :) )
Sírok és nevetek.35-36 évig szinte vallás volt nekem a márka.Pista őszintesége óriási érték.Kíváncsi leszek az igazi E-osztály tesztjére ezek után.Ezért egy forintot nem adnék.Óriási bukta,imázs rombolás.Ez a legalja.
Végre valaki aki nem fél attól,hogy nem kap következő alkalomra teszt autót a Mercedes Benz Hungarytől 😅 végre valaki aki elmondja valamiről,hogy jó vagy sem. Hiteles korrekt őszínte! Csak így tovább Pista 🙏
Kéne egy olyan video, ahol egymas mellett van két merci mondjuk egy 10 éves ML meg egy ilyen. És mondjuk közösen Göbivel vagy Csikkal parhuzamosan vegig kukacozzatok ezeket a reszleteket, az anyaghasznalatot, a gombokat minden ilyet amit jogosan hianyoltal! Mondjuk egy muhely adasban. Na az igazan kemeny lenne!🙌🏻
Szerintem tíz év különbség erre marha kevés lenne. Legalábbis az én emlékeim szerint már a húsz éves mercik se voltak minőségben sokkal mások felett (vagy néha), az már az a korszak volt, ahol a prémiumságot nem a tartósság, hanem a több - 80%-ban felesleges - extra adta. Amúgy valószínűleg a kutya is itt van elásva. Annyi az új kütyü, hogy nem lehet máshonnan kigazdálkodni, csak a minőségből.
10 éves ML-em van, konkrétan a 350-es bluetec. Imádom a kocsit, próbáltam GLE-t, amg GT-t, glc-t rengeteget vezettem, valamint egy 200 km-et egy eqe-43-ast is. 170.000 van az ML-ben, kicserélt légrugókkal, mindennel, és az biztos, hogy annyi, mert rokonomtól vettem át, aki kihozta a szalonból újonnan. A 43 tesztautó volt, felszereltségben, mindenben egyszerűen verte az ML-t, és kicsit meg is könnyeztem, hogy ugyanazokon a szar utakon kipróbáltam, és egyszerűen nem volt meg az az érzés, amit itt Pista mondott. rettentően finoman tette a dolgát, próbálgattam kanyarban is, az az érzésem sem volt, hogy felborulok vele, mint a büdösbogár. Nem az a mercedes, mint ami egykor volt, de határozottan nem rossz. A tesztben kicsit ki volt domborítva, hogy ennyi pénzért, meg hasonló, de ha azt nézem, hogy mennyit öntök bele egy 3000-es turbóbenzinbe pl. aminek már jó hangja van, inkább ezt választom. Nincs szívás, hogy nem merem letaposni, mert hideg a motor, épp nem garázsban álltam meg, és hideg az egész kasztni és sorolhatnám. Mondom ezt úgy, hogy imádom a V6 os diesel hangját, és az összes benzinest 5 hengertől fölfele.
AMG-nek hívni egy elektromos szopottgombócot nekem talán még jobban fáj, mint a minőség megkérdőjelezhetősége. AMG, akik megcsinálták anno a nagyköbcentis V8-at, az európai izomautókat
Igaza van Pistának. Ha levennénk róla a csillagot lehet ne akár KIA is. Mondjuk akkor fele ennyibe kerülne 😏 Köszi a tesztet Pista és Frenki! Nagyon várom a németországi teszteket, azokba nem fogunk csalódni!
Senkit nem akarok megbántani, de egy koreai autó már rég nem jöhetne le a gyártósorról ennyire gagyi minőségben, fele ennyibe sem kerülve.. Ezek a zörgések, anyagminőség és a töménytelen zongoralakk annyira szomorú :( A 300K+ -t futott Corollám nem zörög ennyit és a többi.. Az a panel amit megfogott és mutatott hogy mozog, tuti kezedben marad pár év múlva. Sajnos egyet kell értenem Pistával, ez nem az a csillag. Úgy gondolom, ezzel veszélyes vitekre evezett a Merci.
Hát ez a teszt is csak megerősítette bennem azt az érzést amit én is érzek mikor egy mai Mercedest kipróbálok, hogy nagyon nem az ami régen volt és amiért én is szeretem őket. Köszönjük az őszinte tesztet! Királyok vagytok!
Köszönöm ezt őszinte tesztet. Számomra döbbenet! Ez tényleg nagyon szégyen. Mi használunk egy mindneki által lesajnált A150-t de sok helyen nincs hang, nyikorgás, recsegés, ropogás ahol ebben van. 18 év után nem mozog a műanyag belső lámpa modul, nem nyikorog műszerfal, és a kalaptartó finomabban müködik mint itt. Eddig azt gondoltam, hogy a fejlődés a minőséget is magával hozza, és a prémium szegmensben ez a minimum. De itt valami tényleg megváltozott. Bízok benne, hogy ez a ciki autó után a Merci a következő modellel megmutatja, hogy tud normális autót csinálni, ami nem csak a technológiáról szól. Nem akarom bántani a mai fiatalokat, de világíthat minden egy kocsiban, lehet tölteni 15 eszközt egy időben, kapcsolódhat a kocsi az otthon felejtett iPad-el, de mikor minden második nap oda csípi a kilincs a feleséged kezét, vagy ciripelt a műszerfal, vagy az új autóból ki látszik az ülés töltő szivacs és úgy néz ki mint egy 150ezer km-t futott kocsi, az nagyon gáz. Nem lehet ennyire igénytelen egy generáció és ennyire csak a világító kijelzők a fontosak, és akarom hinni, hogy nem is ilyen ez a generáció. Ezt nagyon elmatekozta a Mercedes, de valószínűleg így is rengeteget eladnak belőle.
A koronát tettétek fel a mai napra, az egész hétre ezzel a videóval! Amióta gyűjtöm az autómodelleket, egyre többször nézem az adásaitokat. Nagyon köszi a tesztekért, a munkátokért!
Nemrég vásároltam egy BMW iX1-et, majdcsak féláron ehhez képest, az elképesztöen csöndes, nincs nyikorgás, semmi zörej. Próbáltam egy i4-et is Budapest utcáin, szintén meg sem nyikkant belulrol semmi. Mindkét autó minöségileg van összerakva. Ezelott Mercedeseim voltak, de pont emiatt nem vettem már MB-t, a minöség rengeteget romlott, az áruk viszont az kilött rendesen! A csillag már nem ragyog sajnos…A teszt szuper mint mindig👍
Volt az a C-osztaly amiben nyöszögött az ülés… Már az is megdöbbentő volt, de ez…?!🥺🥺 Aztan majd amikor a kínai elszáguld melletunk minőségben mint a gyors vonat akkor meg megleszünk sértődve..! Pedig ezzel a tempóval nincs az mar olyan messze..!! Azert azt a keserű pirulát nem lesz ám könnyű lenyelni.. Kár érte..!! :(((
Kimondottan amiatt a videója miatt nem vettem meg az új C-t, hiába ültem benne előtte 2 nappal egy órát, annyira kibaszottul jól érvelt, hogy bemattolt. 😅
Múltkor mentem egy Tesla model s plaiddel, előtte egy nappal EQS amg-vel. 40 millió volt árban a két kocsi között. Minőségben (belső tér) a tesla semmivel sem volt rosszabb a mercinél. 30 éve mindig volt/van mercink, eddig.
Kina már réges rég elszáguldott melletűnk csak hogy tudj róla. ;) Csak hát vannak olyan termékek amit még egyenlőre nem forgalmazhatmak az EU-s piacon. ;)
A német elektromos autóknak az a bajuk, hogy egészen egyszerűen nincs kész egyik sem. Valamit pánikszerűen összedobtak aztán mehet ki az utcára. Mondok egy másik példát. Opel Mokka ugyan régen GM volt de most PSA csoport lett. Vettem egy elektromos Mokkát és konkrétan minden héten jött egy piros keretes levél, hogy visszahívás van mert életveszélyes benne ez-az. A kocsi szétvált szélvédővel jött, de teljes szélességében el volt válva az üveg. Aztán megnéztem a szalonban a másik kettőt mind a kettő szélvédője ugyanúgy nézett ki. Bakker nem tudunk ablakot gyártani? Na ne már... Vagy mondok jobbat. Van benne egy 10" infotainment kijelző de nem tudnak rá egy felbontást csinálni, hogy a fele ne fekete legyen. Van 6" kép a 10" kijelzőn a többi fekete. Vagy például a specifikációban benne volt a mobil töltő meg az elektromos szék mikor megvettem. Mikor adják át nekem az Ultimate verziós autóm mindkettő hiányzik mert chiphiány van... Agyam eldurrant a percen. Vagy mikor töltöd be kell zárni a kp zárat mert különben nem indul el a töltés. Na akkor hogy tudsz benne ülni? Sehogy. Kint állsz az esőben a lezárt autód mellett és nézed, hogy tölt. Mert ha kinyitod az ajtót megáll a töltés. Halál rozsdás a krómcsík, halál rozsda az összes csavar feje a csomagtartó ajtó zsanérjánál. A rozsdára rá van festve. A krómcsík illesztési hazag fél centi ahonnan az esővíz a csomagtartóba folyik. Na ez egy új Opel. Vissza is adtam, hogy köszi szépen ezt az ipari hulladékot adják oda másnak. Mindezt úgy, hogy 12 db Opelem volt zsinórban.
Az baj hogy már nem a minőség hanem a minnél nagyobb profit a fő szempont és a minnél hamarabb elavulás hogy minnél elöbb megved az újat ezeket az autókat maga márkanév adja el és a presztízs ami mögötte van nem pedig a minősége
Hát ebben igazad van. Km i gyárban az udvaron rohadtak le vagy ott is vannak vonszolják őket ide oda aku rossz minden rossz. Festék vastagságot is visszaveszik stb. Büdös beképzelt szarházi az összes vezető nem is csoda hogy bambák lettek meg is érdemlik csak az unió szívja hogy ilyen arrogáns tuskok ülnek ott.
Ez az ülés hiba nagyon ocsmány. Ismerősöm a szlovák Kia gyárban dolgozott, a belső tér egyik végellenőreként. Egyszer egy nagyon hasonló hibát nem vett észre (csak ott a könyöklő alja és a szőnyeg illesztése volt hasonlóan szar). Majdnem kirúgták őt is meg a konzol szerelőket is, aztán egyenként végignézték és kijavították az összes hanyagul legyártott (100+) autót. Mert ilyet a Kia sem engedhet meg magának, illetve az egy sokkal kisebb hiba volt, de még az se fért bele...
Tort ül a fillérbaxás! Zseniális mint mindig,és azzal ki is lehet nekifutásból egészíteni hogy ez ma már minden techdologra érvényes és hülyének néznek az árazással! Olcsóbban hoznak ki ma egy autót mint korábban valaha és meg lehet nézni az árat! Shame
Azt hiszem valamelyik Volkswagenes vezér mondta egyszer valahol azt véletlenül, hogy minden olyan igénytelen megoldás belefér egy kocsiban, amivel a vevő majd nem találkozik. Hát mostmár lehullott a függöny, az is belefér, ha látszik, hogy igénytelen. 🤷♂️
@@macskea Pontosan egy VW Passat értékelésnél találkoztam egy hasonló aranyköpéssel mint ez a "tort ül". Ez pedig a Passat értékelése: Foswagen, avagy a PARASZTJAGUAR mennybemenetele.
Még a végén kiderül, hogy nem is a Tesla minősége javul, hanem a tradicionális gyártók tolják le annyira az igényszintünket, hogy lassan mindenre rámondjuk, hogy jó, ha nem esik bele az eső.
Totálisan egyetértek! Imádom a márkát! (Autó elején csillag van, a többi csak kocsi. Szoktam volt mondani.) Deeeee! Nézzük meg pl. egy W212 cabrio ( az én öreg cabrióm... 😉), és egy mai S Class cabrio "kalaptartóját! Az előzőnek fényezve van, míg az S classnak undorító műanyag. Ha veszek Mercit, csakis öreget... Tetszett a műsor. Köszönöm!
@@hevergyarmati2078 ha az igazat hazudod se fogom elhinni, mert kicsit szkeptikus vagyok mindenkivel, aki tud magyarul, de mindegy is. Bárkitől is loptad eredetileg, ha tudsz még ilyet, építs belőle karriert!
2 db Dacia Spring tulaja vagyok (sima és extreme) , ha úgy nézzük 18-19 millió forint értékben, 0 kmesen kihozva a szalonból. Ott ugyan ilyen hangok voltak, DE és ez ami fontos, annyira egyszerű és hozzáférhető, hogy 400 ezer ft értékben egy hangmérnök szétszedte a kocsit és lehangszigetelve, 80kg többletsúly, de több mint 11 DB amivel hallkabbá vált. Sajnos ezt a kocsit javitani se lehet, szégyelje magát a Mercedes, hogy ezt így elfogadták.
@@ferenctoth788 100-110ezve BP-Sopront megjártam megállás nélkül, mivel 975kg, nem fogyaszt semmit, most telt el 1 év, 35ezret beleraktam, ahoz képest nagyon jó
@@ferenctoth788 amúgy a trükk, hogy romániából hozol el szalonból elektromos autót, így vettem én is. 3,8 millioért vettem a simát és a 65 lovas extremet, 5,1ért. Igaz, a legolcsóbb kisautó itthon szalonból azthiszem 4,4 millió Mitsubishi Space Star, de elektromosat szerettem volna
Tetszett a teszt és nekem is van véleményem... Üdv Rastattból, itt készült az alany, naponta akár többször is be szoktam menni a gyárjába.... Ilyen Németország.... Ilyen lett...
Jó teszt volt. A végére a hangerőt fel kellett húznom maxig, utána a búcsúzó zene meg úgy robbant az arcomba, hogy kapkodtam a hangerő potiért. Lehetne, hogy össze legyenek a hangok normalizálva? Rengetegszer észrevettem már, de ez most nagyon fájdalmas volt. Jellemzően a ti videóitok nagyon halkak. Peace :)
Én azt várom, mikor kezdik el az autógyártók felismerni, hogy a régi karosszériákat kellene újra legyártani modernebb tartalommal, azoknak nagyobb piaca lenne, mint ezeknek a túlárazott giccsparádéknak.
Ez a gyártói hozzá állás viszi a dögkútba a " prémium" márkákat.De nem baj,így legalább még könnyebb helyzete lesz a feltörekvő,és még bizonyítani akaró márkáknak.Jó teszt volt,hajrá Speedzone!
9 месяцев назад
hááátt, sajna igazad van. Szívesen oda adom egy tesztre a GLE450-emet. 8000 km van benne ,már vissza kellett vinnem szervizbe mert folyt a hátsó ablakmosó folyadék a csomagtérbe 😅, a klíma random nem indul.🤔,ilyenkor meg kell állítanom , kiszáll becsuk,,szóval reboot ,aztán akkor elindul.....Az ülésszellőztető ventillátor zörög.... , első kameraképbe belelóg a rendszámtartó ,kitakar a kocsi előtt kb 40 cm-t ....szóval jogos a fikázás .Vannak benne jó dolgok is bőven, de pont azért bosszantó ez mert azért ez mégis csak egy Merci.
Gyerekkoromban 25-30 évvel ezelőtt mikor az Auto motorban néztem az új autók árát akkor volt egy új S osztályú merci 40-45 millió, most minimum 150-be kellene kerülnie, hogy ugyan annak a vásárló közönségnek szóljon. Persze ez nem.ok arra hogy a fele ennyibe kerülő autókhoz hasonló minőségét hozzon. Bár egy új Swiftbe mikor beültem csodálkoztam, hogy mennyivel jobban össze van rakva mint a VW-em, abba nem volt nyisszenés. Jó anyag minőségében messze elmaradt. De zörgés nem volt semmi.
Köszi a tesztet, a kilincs pestis mást is elért: Münchenben néztem meg BMW Weltben az új gépeket, a kilincs recsegett, ropogott (beszállító?) Talán 4-esen rendes kilincs volt, de az új modelleken ez a bazári kinézetű, fogású. 150.000 euró magasságában többet várnék
Pista! Nagyon tetszenek a speedzone videók. Korrektek,informatívak és objektívek. De! Ebben a videóban volt egy momentum amikor felment a pumpa. Mint Hans Zimmer fan, kikérem magamnak hogy a mester nem csinál semmit csak a zongorára borul,és kell neki a pénz az ilyen munkákért is.😂 Hans korunk legjobb és leg produktívabb zeneszerzője a filmes szekcióban. Filmek,reklámok,játékok,sorozatok,és reklámokhoz ír zenéket. Dolgozott már a BMW-nek is,most pedig a Mercedeses-nek hiszen ő is német származású. Szóval kérlek, több tiszteletet a mesternek! Amúgy a videók nagyon rendben vannak!👌 Pacsi.
Teljesen egyetértek veled! Undorító ,ropogós műanyag egy ilyen drága autónál vicc! De az igazság az, hogy az egész világunk ilyen irányba tart, vagyis mar benne van! Körbenézel és csak vedd meg dobd el 2-3 év után dolgok (nem csak merci hiba). Pusztulunk rendesen😏
Úgy kb. Főleg elektromos vonalon. Ha megnezed nincs gyártó aminek az elektromos modellje megkozelitene a belső egesut minőségben. Tucsonnak is vannak hibai. Baszki beulsz egy inoiq 5 be, nem találsz mást csak tejfölös doboz műanyagot, akárhova nyulsz. És felé annyiba fáj. Pont mint itt a glc.
Engem az érdekelne főleg, hogy ki fog ilyet venni? 48 millióért? Aki annyiért vesz autót az ennél többet vár, akinek ez megfelelne az meg jóval kevesebből vesz. Szóval nem látom azt, hogy erre lenne piac.
Ez egy jó kérdés.Nagyon hülyének vagy fanatikusnak kell lenni valakinek hogy ezért ennyi pénzt adjon.Ha a felébe kerülne akkor még úgy ahogy,de akkor megint a csillag lenne gáz az orrán, hogy miért ilyen gagyi és olcsó hamár Merci.
Az akksis villanyautó egy új világ a mobilitás történetében (valószínűleg egy zsákutca). A Merci feladata a legjobb autót árusítani a szegmensben belül. Lehet sírni de amíg az olajrol a telefonakksis kocsikra tereli a politika a társadalmat addig ez a legjobb amit tehet a Merci. Premium dodzsem :)
Pista jol mondja a szót! Igy szeretünk,és persze a mercit is,de szégyen meg a gyalázat hogy ennyi nyekergés egy ilyen kocsiba müanyag a müanyagon hát köszi a videót. Ui: a fejlesztöktöl panaszkönyvet elő.😁
Nekem nincs új Mercim, nem is lesz, régi (190-es) volt nekem is. Viszont amikor a ShareNow meg a Mol Limo behozott Merciket - na nem 48 milliósakat, csak A-osztályt, CLA-t meg régebben talán GLA-t is -, és mentem velük ide-oda, én nem tudtam mire vélni a folyamatos nyöszögést, zörgést, rázkódást és vibrációt az egész beltérben. Gondoltam biztos csak az alsóbb kategória (bár az is gáz, mégiscsak Merci az is, ahogy a 190-es Mercim is akkor belépőszintet képviselt mégis hozta a nagy Mercis masszivitást), vagy hogy mivel bérlős kocsik biztos szét vannak küldve a legszarabb utakon is és azért ilyenek már párezer km után. De ezek szerint nem. Én nem értem kinek annyira kevés pénz 48 millió forint, vagy akár annak a fele, hogy egy autóban - ami lehet ilyen-olyan high-tech meg modern, továbbra is elsődleges funkciója hogy utakon közlekedik - amiért ennyit kifizet, folyamatosan azt hiszi hogy valami szar, és mégis megveszi. Mert megveszik, mennyi ilyen fehér Merci SUV-t látsz mindenhol? Szégyenletes szerintem. Van a családban az ebben a videóban is emlegetett Hyundai nevezetű budget koreai márkától egy 2014-es i20-as, 96 ezer kilométerrel. Nem zörög. Nem az hogy nem így, hanem NEM ZÖRÖG. Soha. A legnagyobb kátyún gyorsan áthaladva talán. Gondolkodjunk.
Köszi Pista, hogy mindig ennyire őszinte vagy! Én egy EQB -vel mentem amiről szintén nem lehet jó kritikát mondani. Úgy gondolom, ha a régi érzést, minőséget szeretnénk akkor maradnak a régi modellek amikbe kétkézzel kell kapaszkodni és vigyázni rájuk mert az a minősèg nem lesz meg többé. Ez már nem az ... csak a logó maradt és minden más mögötte elveszett. Egy Mercedes-Benz rajongó és tulaj😊✌️
Pista, látom, most összetört benned valami 🤭 Nagyon jó videó volt. 👌 Őszinte, hiteles, szórakoztató. Megértem az előtörő értetlenséget, helyenként kisebb indulatokat 🙏😎 Remélem, a magyar dealer is van annyira tökös, mint te, és elküldi a linket és egy német fordítást Stuttgartba 😁
Teljesen igazad van Pista! Én nagyon fel lennék háborodva, ha ilyen hangok, nyöszögések jönnének egy ilyen drága autóból! Az itt-ott gagyi minőségről nem is beszélve, az ülés meg ….. 🤨 A 15 éves Superb-em nem csinál ilyet!
Nekem életemben először egy, az USA-ból visszahozott W124 SEL 280-at volt szerencsém vezetni. Akkor egy kanadai cégnél dolgoztam. A mai napig élmény!!!
Tudod mi a baj? Erre van igény és nem egy szép coupera. Lásd cls beszantasa, kaptuk ezt helyette. Sznoboknak legjobb céges romboló. De ezt el kell fogadni és örülni hogy legalább a technika rendben van, ha már a beltér ilyen faszaul sporolos lett...
Üdv. Ezért imádom a speedzone-t és Pistát mert őszinte , és ez többet ér mindennél , ne legyetek soha olyanok mint a többi veréb hogy pénzért a szarra is szépet mondtok, mert ő miattuk nem lessz változás.
Ez igen egy teljesen öszinte teszt, ennyi pénzért ez egy gagyi minöségü autó semiért nem kellene,lassan egy kinai autó sokkal minöségibb lesz mint ezek az autók.
Nem jött meg a vételi kedvem, de legalább 40 misim sincs, és sanszos nem is lesz.Akkor most örülnöm kellene? Majd a gázszerelők járnak ilyennel én meg újra divatba hozom a velocipédet...Köszi Pista az igazmondást, a Mercedes meg a többiek teszteltessenek teknokratákkal, villogjon csillogjon, legyen búcsús bazáros. Ónos esőben meg majd az asszony tüzet hány a kilincsre, hogy utána tudjad simogatni. Ez már túlbonyolított, a célnak nem megfelelő megoldás, egy csomó hibalehetőséggel. Megöregedtem, nem tudom élni ezeket a változásokat.
Nekem a legmercisebb Merci érzés amikor az öreg örvénykamrás gyászkoporsóban alapjáraton táncol a csillag a géptetővel szinkronban de az utastérben semmit nem érzel belőle. A 18 éves C Combomban nem nyikorog ennyi műanyag mint ebben a tőgyben. 48 miklósba beleférhetett volna hogy ne olyan legyen mint egy Duster amit slaggal mosol ki... kár érte, kiváló ügynök volt.
Nekem az okozott csalódást ,hogy redvás volt a kijelző. Miért nem lehet megtakarítani adás előtt? Egyébként vhol meg kell spórolni a fejlesztési költséget. A faceliftben biztos javítják a pár apró hiányosságot.
Teljesen igazad van Pista, a Mercedes csillaga a minőséget jelentette húsz évesen különb volt mint egy öt éves másik típus, szomorú hogy így múlik el egy világ 😑
Ócska xarokat csinált már húsz éve is, akkor a rohadás volt a fő probléma, de a Bálna utódja, vagy a dupla kereklámpás E-Merci se éppen a minőség csimborasszója...
teljesen elégedett vagyok az S-Crossommal, nem hiányzik a luxus, ennek ellenére komolyan meglep, amikor egy Mercedesben suzukis igénytelenség köszön vissza. Nyilván így is ég és föld a különbség, de akkor is. Kicsit olyan, mintha egy jó étteremben műanyag pohárban hoznák ki a Chateau Lafite bort
Azért 50 misi környékén beleférhetett volna minimális minőség is. Más prémium márkában is belefér, csak még olcsóbban is ennél, és pont ugyanannyira high-tech-ek azok is. Azért egy X5-ösben, iX-ben (ami szintén ennyibe kerül, hiába nagyobb), Q7-ben nem ez a szint fogad. De egy X3-ban, vagy q5-ben sem.
Baszki jól látom, ahogy nyomkodod a gombokat mozog az egész panel alja? Vagy már hallucinálok a sok stilizált csillagtól...Tiltanám a sok érintőkijelzőt is, mert balesetveszélyesek.
2022-es KIA Stinger GT-ről terveztem volna a Mercedes EQ felé mozogni. 25-ért vettem... de baszki, hogy már egy KIA veri minőségben a "pjémiumot"! Köszi, jó lesz az EV6.
Ezt a minőséget a Kínai illetve a Koreai gyártók már rég lelépték. A Merci még mindig presztízs márka. (tudod nekem Mercim van) Már nem tolod a csillagot, már nem minőségi, de Merci. De, ha az árát megszorzod kettővel akkor már minőséget kapsz. Ez azt jelenti, hogy dolgozz többet és megteheted, hogy vegyél egyet 😁😁😁👍👍👍
@@egyresztmasreszt4292 hát igen. Szar van a palacsintaban...nekem csak az fáj hogy a technika csúcs, a komfort csúcs, az ergonómia csúcs, az infotainment is. És akkor elbasszak olyan dolgokon ami a 1/100ad részébe nem kerül. Karpitozott kesztyű tartó, normális muszerfal. Az ülés széle szerintem fix valami hiba ezen a konkret auton, az így nem jön ki semmilyen gyárból.
Végre valaki elmondja őszintén, hogy mit is gondol. Ugyan a másik oldalon azt hiszem kicsit elszomorító, hogy egy Mercedes bemutató videón a Pista karórája sokkal jobban megfogott, mintsem egy 48M-ért árult Mercedees... Ezúton is, ha megkérdezhetném, milyen óráról van szó, azt megköszönném :) Tisztelettel :)
Az igazi “oximoron” az elektromosság és az AMG🫣 biztosan egy nagyon vágyott tárgy ez a fejlet nyugaton . A színe mondjuk bejön ( hogy a hölgyeket is megragadja valami 😅)