Тёмный

Aeropark 30: A film - Repülőgépskanzenből ferihegyi élményközpont (Ep. 254) 

Aeropark Budapest
Подписаться 89 тыс.
Просмотров 71 тыс.
50% 1

Kivonás előtt álló típusok, lelkes repülésrajongó repülőtéri dolgozók. Civil kezdeményezés, Skanzenbizottság, javaslatok a repülőgépek megmentésére. Így tették le a mai Aeropark alapjait jó négy évtizeddel ezelőtt. Sok fel- és leszállás történt addig Ferihegyen, míg végül a Repülőgépskanzen 30 évvel ezelőtt megnyithatta kapuit. Hogyan lett a skanzenből a kétezres évek közepére egy rozsdatemető? Hogyan számolta fel az áldatlan állapotokat a Légiközlekedési Kulturális Központ? És hogyan lett Ferihegy szégyenfoltjából az ország egyik leglátogatottabb kiállítóhelye, amely 70 ezer látogatót fogad évente. Az Aeropark ma már jóval többről szól, mint a történelmi repülőgépek bemutatásáról. Fennállásának 30. évfordulóját ünnepelte a ferihegyi repülőgépmúzeum. Megmutatjuk, kik teszik igazán élővé a történelmi repülőgépek fedélzetét, kik azok, akiknek köszönhetően az 50-60 éves szerkezetek komoly életjeleket produkálnak. (Szerkesztő: Kránitz Balázs)
A ferihegyi kiállítóhely alapjait meglehetősen régen, már a 70-es évek második felében letették lelkes repülőtéri szakemberek, miután világossá vált, hogy a Malév a következő időszakban több repülőgépét kivonja a forgalomból. Többen úgy gondolták, hogy ezeket a gépeket érdemes megőrizni az utókornak.
Az Aeropark nagyrendezvényei évről évre egyre több látogatót vonzanak, csak a III. Ferihegyi Ikarus Találkozó két napján több mint 10 ezren fordultak meg a repülőmúzeumban, hogy megcsodálják a magyar autóbuszgyártás mintegy 70 különleges modelljét. Tavaly 3000 ezer utas vett részt az Európában egyedülállónak számító országnéző sétarepüléseken, a Budapest-Budapest járatok együttműködésben a Smartwings légitársasággal és a Budapest Airport támogatásával emelkedtek a magasba tucatnyi alkalommal. De a vendégek rendszeresen kaphatnak ízelítőt a hőskorból is: minden évben számos alkalommal indul nosztalgiarepülésre a történelmi 1-es Terminál elől a több mint 70 éves, a Goldtimer Alapítvány által üzemeltett Li-2-es repülőgép, melyhez a korabeli “Faros” Ikarus viszi az utasokat a múzeumból. A reptérlátogatások útvonala pedig érinti a Malév első Tu-154-esét, amely széleskörű reptéri összefogás eredményeképp pár évvel ezelőtt visszakapta régi új külsejét, és három hajtóművéből kettőt. Az LKK nem mondott le arról a tervéről, hogy a lassan 50 éves repülőgép pilótafülkéjében egy különleges Tu-154-es szimulátort alakítson ki. A Légiközlekedési Kulturális Központ alapítója a Repüléstudományi- és Történeti Szakkönyvtár Alapítványnak is, mely többezres gyűjteményével a magyar polgári repülés történetének egyik legfontosabb kutatási bázisát jelenti.
Ha támogatnád az Aeroparkban látható repülőgépek újjászületését:
Adomány utalással: 10101360-03379200-01003004
Légiközlekedési Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft.
(Kérjük, a megjegyzés rovatba a következőt írd: adomány)
További adatok itt: www.aeropark.hu

Авто/Мото

Опубликовано:

 

7 янв 2022

Поделиться:

Ссылка:

Скачать:

Готовим ссылку...

Добавить в:

Мой плейлист
Посмотреть позже
Комментарии : 69   
@abelsos1573
@abelsos1573 2 года назад
Köszönjük a munkátokat! A legjobb múzeum és csatorna vagytok. Nagy gratuláció az egész csapatnak!
@laszlobalogh4239
@laszlobalogh4239 2 года назад
Egy epizód a legendáról, Rólatok! Nem győzöm meghálálni, amit az értékmegőrzésért tesztek!❤❤❤
@hacsa1985
@hacsa1985 2 года назад
Azt hiszem, hogy a 21. században ilyennek kell lennie egy múzeumnak! Gratulálok, csak így tovább! Példaértékű!
@papnorbi77
@papnorbi77 2 года назад
Köszönjük nektek a 2021-es évet is. Sok-sok érdekességgel teli videót láthattunk. Csak így tovább.
@agneslaposi2037
@agneslaposi2037 2 года назад
"Sokan itt válnak repülésrajongóvá". Hát igen... ❤✈ Hatalmas köszönet a munkátokért!
@valeriadr.plichta8776
@valeriadr.plichta8776 2 года назад
Megint egy fantasztikus összeállítást láthattunk! Csodálatos az a kitartás, amivel az Aeropark megálmodói és munkatársai ezt a gyűjteményt létrehozták és ápolják! Nagyon igaz az, hogy a jövő pilótái, légiutaskísérői és repülőtéri munkatársai visszaemlékezéseiket majdan így fogják kezdeni: " Amikor a szüleim elvittek az Aeroparkba..." . Azt kívánom, hogy minél több ilyen lelkes gyermek és felnőtt látogassa a múzeumot! További sok sikert és a tervek mihamarabbi megvalósulását kívánom!🙂
@a_szabo_bence
@a_szabo_bence 2 года назад
Alig várom, hogy a PALT buszt egyben láthassam! Sok sikert és kitartást 2022-ben is!
@pk8068
@pk8068 2 года назад
Az Aeropark, ami valóban egy élményközpont, jeles példája annak amikor a vezetők a szervezetért és nem a pénzkereseti lehetőség miatt dolgoznak. Látszik minden egyes képkockán, hogy itt minden egyes Forintot visszaforgatnak a fejlesztésekbe és nem a zsebekbe csusszan! Pédaértékű a tevékenységetek! Köszönjük!
@toothgerg_Gery
@toothgerg_Gery 2 года назад
Ha összejön a nyári szabadság és haza tudok utazni, akkor a gyerekeimmel 100% hogy ellátogatunk ide egy reptérlátogatással egybekötve :)
@tiborbertalangosi819
@tiborbertalangosi819 2 года назад
Fantasztikus érzés Önkénteskedni nektek! Még sok 30 évet kívánok! Üdv:Tibi
@gulyagergo
@gulyagergo 2 года назад
Gratulálok Nektek! Csak így tovább!!! Fantasztikus munkát végeztek évek óta, sok sok 10.000 ember örömére! :)
@tamasregert5697
@tamasregert5697 2 года назад
Ti, a csapat vagytok ennek a sikernek a kulcsa. Amíg ti mutattok be bármit, legyen az akár egy rozsdás roncsdarab, vagy egy gyönyörűen felújított repülőgép, tízezrek fogják örömmel hallgatni. Ha egyszer eljutok hozzátok, az elsősorban a veletek való találkozás és csak másodsorban a repülőgépek megtekintése céljából lesz. Sajnos sok a rossz tapasztalatom nagyszerű múzeumokkal, mint pl. Le Bourget Musée de l'air et de l'espace, Aeroscopia Toulouse, vagy a kisebbek, mint Lelystad Aviodrome, amelyek fantasztikus tárlattal rendelkeznek, de csapat nincs, csak biztonsági őrök... a hangulat rideg és az ember nem jut érdekes információkhoz. Gratulálok és remélem, továbbra is megmarad ez az egyedülálló légkör, it megteremtettetek.
@KerZee29
@KerZee29 2 года назад
Köszönjük a példaértékű munkátokat, hogy időt és energiát nem sajnálva létrehoztátok ezt a csodát! Fantasztikus dolog, hogy a régi típusokat méltó módon tudjuk megcsodálni és nem steril módon egy kordon mögül, hanem szó szerint kézzel fogható formában. Hatalmas élmény bemászni a 134-es üvegkupolájában található navigátor állásba és közben a lehető leghitelesebb személytől hallgatni a hihetetlen történeteket, melyeket az élet szült az üzemelés során. Ez nem csak egy múzeum, hanem annál sokkal több: Egy ablak a repülés aranykorára, amikor a gépeket még szó szerint izomból kellett vezetni. Kívánom, hogy a legnagyratörőbb tervetek is megvalósulhasson és Európa egyik vezető múzeumává válhasson az egykori lepusztult és rozsdatemetőként lesajnált skanzen. Balázs neked pedig külön köszönjük, hogy elképesztő mennyiségű és minőségű tartalmat gyártasz a csatornára!
@barjan82
@barjan82 2 года назад
Már várom az idei Repülőtér Éjszakája programokat! :)
@lallerkiraly
@lallerkiraly 2 года назад
Köszönet mindenkinek aki ilyen elkötelezetten kiállt és kiáll a projektek mellett! Csodálatos amit létrehoztatok!
@petersalanczi
@petersalanczi 2 года назад
Hát a Közlekedési Múzeum-LKK-Vasútörténeti Park mester hármasa az ország piros hetese. Szerk.: itt hívnám fel a figyelmet, hogy ha szabad kapacitásotok engedi, akkor a Honvédelmi Minisztériumot meg kellene dolgozni kicsit az egyik AN-26-ért! Több évtizedig hűségesen szolgáltak minket azok a gépek, megérdemelnének a nagyok között ők is egy helyet, hiába nem polgári repülésben voltak nálunk!
@2012Budapest
@2012Budapest 2 года назад
Ez egy sikertörténet ami remélem sokáig folytatódik még. Sok köszönet érte Neked Balázs mert Te mutatod meg nekünk évek óta ezt az egészet és persze köszönet mindenkinek aki részt vett ebben az egészben az évtizedek alatt.
@robertbalazslorincz8218
@robertbalazslorincz8218 2 года назад
...Teháát ezek a gépek majdnemhogy repülésképesek? Két év híján fél évszázad! Tiszteletem! Aaa Dézsi Zoltán cameo wooow
@gezamerkoy9453
@gezamerkoy9453 2 года назад
Köszönjük a programokat, az élményeket, a filmeket és azt,hogy vagytok.Még legalább 30 szülinapot kívánunk!
@barnabaskiss2888
@barnabaskiss2888 2 года назад
Elképesztő emberek és elképesztő gépek - ebben a sorrendben. Köszönjük!
@faltopfake
@faltopfake 2 года назад
Nem tudom/tudjuk elégszer megköszönni azt a munkát, amit beletesztek. Abba ne hagyjátok, imádunk benneteket!
@dominikbugyik7247
@dominikbugyik7247 2 года назад
Köszönjük hogy vagytok nekünk!
@pulsarxp
@pulsarxp 2 года назад
A legjobb hely a világon, köszönjük nektek, csak így tovább
@steve1435
@steve1435 2 года назад
Egy alapítvány amelyik a roncstemetőből valóban élmény parkot varázsolt, köszönhetően azoknak az embereknek akik rajongásig szeretik a repülést és a repülőket. KÖSZÖNET, JÓ MUNKÁT!
@jorizsombor
@jorizsombor 2 года назад
Nagyon jó videó lett! Köszönjük a munkátokat, és hogy ilyen sokat tesztek bele az LKK-ba! Szerintem így, hogy megvan az LKK és a Reptár, így nagyon jó helyen lehetünk a világ legjobb repülőmúzemainak rangsorában!
@oliverkecskes1077
@oliverkecskes1077 2 года назад
Nagyon jó látni azt a törődést amit ezek a gépek kapnak, és mi.
@gaborriba3413
@gaborriba3413 2 года назад
Sanyi Bácsival volt alkalmam találkozni, a legutolsó látogatásomkor. Fantasztikus Ember fantasztikus történetekkel. Gratulálok a munkatokhoz, az ertekmentesetekhez!!!
@dzadam32
@dzadam32 2 года назад
Nekem is volt hozzá szerencsém... Egyetlen kérdést tettem fel neki és több mint egy órán keresztül hallgattam a történeteit utána... :)
@Krajczarbalint
@Krajczarbalint 2 года назад
Ismetelten szuper! Koszonjuk szepen az egesz eves munkatokat! Remelem iden is sikerul ott lennem minden programon es meg tobb tudast szereznem!
@dzadam32
@dzadam32 2 года назад
Jó pár (talán 5-6 ) évvel ezelőtt úgy mentem el ide a fiammal, hogy "egynek jó lesz"... és már az első percben elvarázsolódtam... azóta pedig minden fontosabb eseményen ott vagyunk, csomó replátra is mentünk, biztos elegetek is van már belőlünk, de akkor sem fogtok megúszni :) Nemhogy "egynek" jó, hanem "a" LEGJOBB! Boldog születésnapot :)
@istvanszabo5299
@istvanszabo5299 2 года назад
A legjobb csatorna 💯🛩️
@halaszhegyi4516
@halaszhegyi4516 2 года назад
A Közmédia riporterei gyerekcipőben sem járnak Balázshoz képest.
@Cosso009
@Cosso009 2 года назад
Van nekem 19 db régi fénykép 2002-ből. 6 kép a repülőtér teraszáról, LHB érkezése az egyik utashídhoz, 737 gurulás az épület előtt. A többi kép ott készült nálatok, ahol a Li-2 még festetlenül, behorpadt orral áll. Természetesen ezek még hagyományos fényképezőgéppel készültek. Ha gondoljátok, küldök belőle!
@huszarattila9150
@huszarattila9150 2 года назад
Számtalan alkalommal voltunk már a lányommal, mindig imádta! Tényleg felejthetetlen élmény! Gratulálok mindenkinek!!!
@hunzeli
@hunzeli 2 года назад
Gratulálok Fiúk ! Még mindig nem tettem le arról, hogy a csapat tagja legyek, de ez az elmúlt két év ilyenre sikerült......
@attiwise
@attiwise 2 года назад
Remek, elkötelezett csapat vagytok! Köszönöm a munkátokat! ❤
@fradistaify
@fradistaify 2 года назад
Köszönöm önöknek , nektek az áldozatos munkátokat! ❤❤🙏🙏
@laszloauerbach7258
@laszloauerbach7258 2 года назад
Tudod Balázs kinevettél a Dóri előtt amikor azt mondtam, hogy ez a műsor NATGEOS szint az egyik reptér látogatáson (facén megtalálod az ott készült képeket nálam). Ennek ellenére azt mondom kezdjetek ebbe a vonalba is gondolkodni, és ez azért pénzbeli támogatást is jelentene. Van nálam egy könyv az egyetemista időkből az a címe : "Repülők, műszerek, emberek", HÁY GYÖRGY tollából, ezt szeretném nektek ajándékozni a legközelebbi alkalommal. Munkátokhoz sok kitartást kívánok, és szeretnék egy csajos járaton repülni veletek, a jövőben. :) PS: először a HA-LEC TU154- vitt a felhők közé kb 1990-ben.
@amammut
@amammut 2 года назад
Tényleg király hely , köszi Balázs , NAGY KIRÁLYOK vagytok ! Tisztelet ! ! ! !
@adamlako1360
@adamlako1360 2 года назад
Emlékszem azokra az időkre amikor a skanzenből Aeropark lett. Aggódva figyeltem, hogy mi történik a repülőtéri bekötőút mellett. Ma már tudom, kár volt aggódni, mert nagyon jó kezekbe kerültek a gépek és minden egyéb. Azt lehet mondani, ti vagytok az origo a budapesti repülős életben: aki szerint a kerozinnak illata van, az biztos, hogy gyakran felbukkan a parkban. Ennél talán csak az nagyobb eredmény, hogy meg tudtátok szólítani a közlekedésbubuk szűk rétegén túl a rendkívül széles közönséget is. Ha valaki ma megkérdezi, hogy mi az Aeropark, biztos, hogy nem azt fogom neki mondani egy múzeum régi Malév gépekkel. Hajrá, csak így tovább!
@kolyra
@kolyra 2 года назад
Köszönjük a munkátokat! Már vittem családomat, és biztosan meglátogatom majd az aeroparkot és a repülőteret. A youtube csatornát is különösen nagyon szeretem, és az is nemzetközi színvonalat képvisel Gratulálok
@danielk.3411
@danielk.3411 2 года назад
Szerintem a legjobb az egészben, hogy ez nem csupán múzeum. Hanem felejthetetlen élményekhez lehet jutni, ez teszi különlegessé és ez az egyik legnagyobb erőssége is az LKK-nak, egyre több mindennél hallani, hogy itt van/volt rá lehetőség elsőként európában, pl országjáró repülés, vagy az említett reptérlátogatás során a buszból ki lehet szállni stb. Szép munka és reméljük egyre több ilyet hallunk és nemzetközi szinten is egyre vonzóbb turisztikai célponttá alakulhatna az LKK. Egy ötlet Zero gravitációs élmeny repülés sokakat érdekelne szerintem és látok itt a feladatra alkalmas pilótákat is szerintem.
@peressenyirobert
@peressenyirobert Год назад
28:10 -nél erős 'Csupasz pisztoly' benyomásom volt! Már vártam, hogy felhajtunk a lépcsőn a gépekbe is 🙂
@gaborstone
@gaborstone 2 года назад
Csatlakozom az előttem lévőkhöz, gratulálok a csapat minden tagjának! Csak így tovább! Sok-sok élményt nyújtanak!
@denisekelemen1969
@denisekelemen1969 2 года назад
Nagyon szeretem,minden évben kilátogatok.Több programon részt vettem már.
@tbairsoft
@tbairsoft 2 года назад
Köszönjük a kitartó munkátokat és a rengeteg élményt, sok sikert a továbbiakban.
@laszloneszucs672
@laszloneszucs672 2 года назад
Gratulálok, köszönöm önzetlen munkátok.
@wintsche-mikeschviktor8288
@wintsche-mikeschviktor8288 2 года назад
Fantasztikusak vagytok. Ebből a videóból átjön az a csodálat, ami elfogott mindig, amikor valakit összeszedtünk a reptéren. :)
@laszlotscheligi9817
@laszlotscheligi9817 2 года назад
Minden elismerésem ezért a munkáért, az én kedvencem az LCGéza maradt, de ez hosszabb történet........
@zoltanszalanczi1107
@zoltanszalanczi1107 2 года назад
Nagyon meglepődtem hogy a széles vanhool buszok is ott vannak.Mi csak nagy batárnak hívtuk.4 évig vezettem azokat a buszokat..
@TheGriFFer80
@TheGriFFer80 2 года назад
Köszönjük, hogy vagytok nekünk!
@joerocky8652
@joerocky8652 2 года назад
Csodálatos, Gratulálok!
@oliverpapp75
@oliverpapp75 2 года назад
Tisztelet a munkátokért!
@tibortoth3942
@tibortoth3942 2 года назад
Szuper😎
@filmeshobby7476
@filmeshobby7476 2 года назад
Isten tartsa meg jó szokásaitokat! Idén is ha egy mód van rá kimegyek hozzátok a parkba. Csak így tovább, sok sikert, kitartást, jó egészséget nektek! És bocsánat hogy ezzel fárasztalak titeket, de két kérdés, Mit lehet tudni arról a piros ik280 - as ról amit idén az Ikarus találkozón mutattatok be? És a PALT busz mellet mi újság a Debrecenből megmentett reptéri Ikarus 280 - assal? Zseniális csapat vagytok!
@laszlotury6890
@laszlotury6890 2 года назад
Kedves Balázs! Mi a címe a zenének ami a háttérben szól?
@rolandnagy1594
@rolandnagy1594 2 года назад
Azert mukodik mert civil es jo .. mar voltam ketszer is mindenkinek ajanlom..
@szm650
@szm650 2 года назад
Egy 290-es Ikarus még klassz lenne a busz flottában, van erre még esély?
@zoliboda8387
@zoliboda8387 2 года назад
❤️❤️✈️
@kakalakiakka4545
@kakalakiakka4545 2 года назад
nagyon jó, csak kár, h zárva volt amikor el akartam menni.
@peterpergel9160
@peterpergel9160 2 года назад
Az il-14-es tényleg mashogy nezett ki?? A másik pedig hogy Ez a SU2030 ÚJ járat Moszkvába mert valamikor 777 meg 330 teljesíti? Ma 2022.01.09-én egy A350-es jön
@kristofmuth2126
@kristofmuth2126 2 года назад
Abdai il-18 ról ejtenétek majd pár szót? Kiskoromban nagyon megbabonázott, sajnos sosem tudtam a belül megnézni.
@viktormezo7257
@viktormezo7257 2 года назад
🇭🇺✈️😍👍
@zsoltbalog4151
@zsoltbalog4151 Год назад
HA-LIQ nem a pécsi vidámparkból érkezett?
@82attilatoth
@82attilatoth 2 года назад
Kicsit aggodalommal tölt el, hogy újabb típusok beszerzése elég kétséges. Sem a MALÉV utolsó gépeiből nem maradt itt és más légitársaságok sem ide hozzák leparkolni a kivont gépeiket.
@secondencounter6927
@secondencounter6927 2 года назад
A kínai Comac repülőgépekről lesz egyszer kisfilm, amik alig tudnak a felhők fölé emelkedni?
@laszloenzsol466
@laszloenzsol466 2 года назад
És lám-lám milyen jól lehet használni a drónt. Nem kellett más csak egy jó szabályozás és normális "pilóták".
@aeroparkbudapest
@aeroparkbudapest 2 года назад
Egyetlen drónos felvétel sem készült ehhez a videóhoz. Emelőkosárból viszont igen.
@JegkokoModellRailway
@JegkokoModellRailway 2 месяца назад
Szép és jó dolog az aeropark, de nagyon sok helyen nincsen semmi kitáblázva.Ott áll egy repülő és semmi érdemi információ nem áll róla rendelkezésre.
Далее
80. A jetkorszak repterei
30:24
Просмотров 74 тыс.
Kivételes Mérnöki Munkák - S3E05 - MAN HX81
51:11
Good dad 🥰 #demariki
00:17
Просмотров 4,6 млн
Is it impossible to cut off so much?💀🍗
00:14
Просмотров 4,1 млн
How Many Balloons Does It Take To Fly?
00:18
Просмотров 20 млн
Вонючий случай
0:39
Просмотров 510 тыс.