Тёмный

Mindegy csak ne rohadjon, a többi csavarozható - Pápaszemes Patkolás I. 

Alapjárat
Подписаться 44 тыс.
Просмотров 37 тыс.
50% 1

20 éves dízelt venni manapság minimum őrültség, de van, aki szerint egyenesen emberiség elleni bűntett, ugyanakkor hosszabb utazásokhoz még mindig kifejezetten gazdaságosak lehetnek az öreg gázolajos technikák. Hát még ha az ember kis pénzből akar magának többfunkciós közlekedési eszközt venni, mint én, aki 5-600 ezer forint körül venne, majd pár hónap alatt rendbe tenne magának egy autót úgy, hogy a végeredmény ne legyen több 1 milliónál. Ezt a gondolatot pedig egy jól ismert csatakiáltással zártam: „Fogd meg a söröm!”
Első körben meglátogattam Balló Marcit autókereskedőt, aki elmondja miért nem szabad olyan kifinomult üzleti érzékkel autót vásárolni, ahogyan én tettem. A következő részben konkretizáljuk a hibákat a Mercedesre szakosodott szerelővel, aki elmondja mennyibe kerülne az autó rendbe tétele. Szó lesz arról is, hogy miért volt legendás és mitől vált a márka hullócsillagává a típus, mire figyeljen az, aki ilyen modell vásárlásában töri a fejét, mik a jellemző típushibái.
Az én konkrét célom ezzel az autóval kapcsolatban egy műszakilag és optikailag jó állapotú, napi és hosszútávú használatban is helytálló, nagy hely kapacitású ugyanakkor gazdaságosan üzemeltethető igásló, amit néhány évig nyugodtan használhatok. A sorozat lépésről lépésre követi majd a folyamatot, az előkészületektől, a hibajavításokon át, az optikai állapot rendbetételéig, aminek a végén remélem mindenki örülni fog, főleg én!
🌍 Weboldal: www.alapjarat.hu
💸 Itt tudsz minket támogatni: / alapjarat
👥 Facebook: / alapjarat
📸 Instagram: / alapjarat
alapjarat.hu/autoteszt/megvet...
#Alapjárat #PápaszemesPatkolás #MercedesBenzS210 #pápaszemesmerci #MercedesW210 #autóbemutató #használtteszt #autóteszt #teszt #promóció

Авто/Мото

Опубликовано:

 

22 мар 2022

Поделиться:

Ссылка:

Скачать:

Готовим ссылку...

Добавить в:

Мой плейлист
Посмотреть позже
Комментарии : 131   
@zoltantoth258
@zoltantoth258 2 года назад
2 éve van meg az első w210 es mercim 2.7 cdi motoros avantgarde felszereltségű nagyon jó autó. 1993-tól indul a mercik rohadós időszaka, de a motorok nagyon sokat bírnak. A w210 egy jó széria csak szép és rendben tartott autot kell venni, ha annyira rohadna mint amennyire mondják már nem lenne belőle egy sem.
@andrashorvath1505
@andrashorvath1505 2 года назад
12 éve használom az om 606-os Mercimet! Napi használatban van soha nem hagyott cserben! Ez a srác ökörségeket beszél!!Soha többet nem lesz még egy ilyen megbízható autóm ha egyszer lecserélem.Minden autót karban kell tartani!
@musikholtriem
@musikholtriem 2 года назад
nagyon nagyon igazad van. Nekem több is volt a w210 es ből, sőt van is egy. Ha normálisan karban van tartva, a világból kimegy. Soha semmi probléma nem volt egyikkel sem. Ez még autó volt a mostani modernekhez képest. Olcsón tartható, otthon szinte mindent meg lehet javítani rajta. Ez a két idióta a videóban tragédia. Fingjuk nincsen, csak úgy csinálnak mintha .......
@MrMasiniszta
@MrMasiniszta 2 года назад
Lassan 9 éve próbálok szép és jó állapotban megőrizni egy 1995-ös W210-est. Jó autó ez nagyon, ha költ rá az ember. Viszont sokba kerül a szép állapot megőrzése, a te esetedben helyreállítása, tényleg nagyon sokba. Az autó vételárának 3-4-szeresét tippelném minumum. Csak akkor érdemes belevágni, ha nem sajnálod rá a pénzt és meg akarod tartani a verdát. Ellenkező esetben most add el. Csak egy jó tanács. Sok sikert, bárhogy is döntesz! ;)
@erikerki6801
@erikerki6801 2 года назад
98 ban DM ét vásároltam 2.9 td kombit 5 ös váltóval. Kis fogyasztású 7 liter, most túlvagyok 1.4 mill km en szinte a motoron kivül semmi sem eredeti,fék csövek,üz anyag csövek mind elporlattak,könyvet irhatnék róla,ja hardi van benne, mert a filmen kadán keresztett emlegettek,szóval sokat kibir,egy igazi igás ló,talán még a w123 hoz lehet hasonlitani.
@bazsh8052
@bazsh8052 2 года назад
"szakértő" srácnak annyi köze van a Mercedes típus ismerethez, mint Dobrev Klárának a nőiességhez...
@alapjarat2102
@alapjarat2102 2 года назад
Autókereskedő, nem Mercedes szakértő. Éppen ezért megyünk a következő részben a Merci szakihoz! Üdv, Adam
@miki30d43
@miki30d43 2 года назад
@@alapjarat2102 mikor várható a következő rész?
@daniellaszlobrandisz7325
@daniellaszlobrandisz7325 2 года назад
Most vettem egyet 750ér. (2.w210esem. huszoniksu merci utan mondom, a-tól s osztályokig) Ennyi pénzért, semmilyen kocsi nem ad ennyit. Hatalmas csondes kenyelmes a motorja porszáraz, 5-6.5 lityit eszik 6 gangossal. Hatalamas nyugtató hajó. Aki fikázza sose volt neki ilyen, vagy 20 tulajos lerugottat vett. Megérdemli a tiszteletet mert nagyon jó gép!
@alapjarat2102
@alapjarat2102 2 года назад
Igazából az az elképesztő és valamiféle fizikát meghazudtoló képessége, hogy kellemetlenül megkopott állapotában is nyugtató hajó marad. Részemről a legmélyebb tiszteletem a típusnak. :D Képességeimhez mérten méltó jövőt igyekszem összelegózni neki. :D Adam
@istvanfarkas3410
@istvanfarkas3410 2 года назад
Egy jótanács ha elfogadjátok. Keressetek valaki olyan kereskedőt, aki ténylegesen ért is a kocsikhoz, vagy legalább a Mercikhez, mert Mercisként számomra botrány volt a srác.
@ferenchegedus4152
@ferenchegedus4152 2 года назад
Miért? Nem ért hozzá?
@janoskiss2709
@janoskiss2709 2 года назад
Műhelyprn-ban volt egy merci guru aki majdenem szétverte az autót mert annyira botrány életveszélyes volt.Na ő értet hozzá
@kornelsarkozi9329
@kornelsarkozi9329 2 года назад
Hát a glett meg a gipsz kifejezésnél én sem éreztem,hogy egy hozzáértő nézi át az autót! Vicc kategória!!
@istvanfarkas3410
@istvanfarkas3410 2 года назад
@@kornelsarkozi9329 és ez csak egy a sok közül, legalább is a számomra
@viktorkomaromi3889
@viktorkomaromi3889 2 года назад
@@istvanfarkas3410 mikor lebaszta a ‘soft close’-os csonagtérajtót, ott az kicsit fajt….
@csabav2985
@csabav2985 2 года назад
Az autókereskedő barátod az építőipar ból érkezett? Glettelni gipszelni hát tényleg érdekes lenne az autó a glettelve és gipszelve lenne.Bár hallottam olyanról ahol betonnal tüntették el a lukakat. "elrohadt rajta a gipsz"
@ricsij8428
@ricsij8428 2 года назад
😆 jogos
@ati6812
@ati6812 2 года назад
Egy átlag autós sosem fogja megérteni hogy valaki miért vesz ilyet. Azt sem fogja megérteni hogy a pár éves prüntyögöje az életben nem fog úgy futni mint ebből egy normálisabb darab. Volt w210-em 290td,közel 700 ezer kilométerrel. Piszok jó kocsi volt. Sajna a rozsdától megilyedtem, de rám cáfolt mert ma is megy még. Jelenleg egy e39 525tds-el járok. Nagyon finom kocsi az is. Nem is egy lerugott szar tartály. Szörnyülködök is az újabb átlag kocsikban hogy mennyire ráznak, milyen hangos a futómű stb. Jó kocsik ezek, csak nem az aljáról kell venni,és akkor a számla sem lesz vészes. Én az a Mercis vagyok aki simán beleül a Bmw-be mert más élmény és nagyón jó, és persze vissza ha csillag hiány van. Ami fontos hogy javítható, ha valakinek van ingerenciája és érzéke sokmindent tud orvosolni otthon. Ezek tanulságos epizódok lesznek. A műsor miatt megérte mert lesz mit nézni, de amúgy pénzt ezért nem adtam volna, mert azt így vinni fogja(ne legyen igazam). Kíváncsian várom a többi epizódot. 5-6 hengerrel még finomabb lett volna🙂.
@alapjarat2102
@alapjarat2102 2 года назад
Tökéletesen átment az amit próbáltam megfogalmazni. 🤟 Őszintén szólva még én is kíváncsian várom, mi lesz ebből, de bizakodok 😅 Üdv, Adam
@agnesterhes5599
@agnesterhes5599 2 года назад
Ebből az autóból jót venni igazi kihívás, én több éven át kerestem de nem találtam . Ha még is sikerül, többet ér mint 1 jó állapotú w124-es. Mondjuk ebből is lehet üzembiztos autót faragni kb 3 millából és akkor érni fog kb 1.5 -2 m-et. Szerintem még így is megéri.
@alapjarat2102
@alapjarat2102 2 года назад
Őszintén szólva nem gondoltam konolyan, hogy ez jó lesz. De ki kellett próbálni :D Adam
@tiktokbestof5483
@tiktokbestof5483 2 года назад
Megette sajnos a rozsda őket. Ritka nagyon hogy gazdája is volt, meg rozsdamentes is.
@tranelarod
@tranelarod 2 года назад
Ballo Marci nem szakerto, csak egy nepper. Ha szeretnetek valos kepet kapni, vigyetek az autot rendes tipus specifikus szervizbe. Ja es ez a Legyen On is Milliomos jellegu idegesito hatterzene nem nagyon alkalmas a nezettseg novelesere.
@alapjarat2102
@alapjarat2102 2 года назад
Köszönjük a megtisztelő figyelmet és kérlek maradj velünk, mert ez volt a sorozat első része. Marci nem venné meg, de nem is kérdezten meg előtte :D Az én fantáziám sokkal nyitottabb, a kövi részben jön a szaki és közli a valóságot. Adam
@a.f.1587
@a.f.1587 2 года назад
Igazi gyönyörű lerúgott fos, ha szivani akarod magad, a legjobb döntés volt megvenni. Kb. mindenét javítani vagy cserélni kell, de a jó hír, hogy legalább jó drága lesz. A kereskedő ember meg igazi komoly Merci-szaki (NEM).
@alapjarat2102
@alapjarat2102 2 года назад
Marci nem Merci szaki, hanem autókereskedő. Éppen ezért mondom el a videó végén, hogy megyünk a Merci szakihoz a kövi részben! :D A leírás alapján tökéletesen választottam, pontról pontra dokumentáljuk mennyi hajszálam hullik majd ki a végére, de ha mostmár belekezdtem akkor végigviszem amit kitaláltam. :D Üdv, Adam
@a.f.1587
@a.f.1587 2 года назад
@@alapjarat2102 OK, végülis mindegy milyen autó, csak néha fura kifejezéseket használ, mintha most látott volna először autót... A kocsi projektnek jó lehet, ha nagyon sok az időd meg pénzed, vágülis videókat lehet belőle csinálni hosszú hónapokig. Ha ez a cél akkor ok. Mert amúgy normális ember nem venne a nyakába ilyen kotlát :D
@alapjarat2102
@alapjarat2102 2 года назад
@@a.f.1587 igazából a videó ötlet később jött…😅😅😅
@bcsvgabor
@bcsvgabor 2 года назад
Jó kis videó, köszi. (Én az elemeket biztonság kedvéért több helyen is megszoktam mérni réteg vastagság mérővel, pláne itt ahol a díszléc felett/alatt külön lehet fenyezni. Na meg az ajtók alja szokott rohadni inkább tapasztalatom szerint)
@domegold1
@domegold1 2 года назад
A gáz gömböket ki kell cseréni a hátsó futóműnél mert a membránok ki vannak fáradva ezért kemény a hátsó rugózása. A fűtés ventillátor kapcsolójában van egy trimmer potméter ( amit forgatsz ) az szokott elkopni, ki kell forrasztani egy újat meg be (max500ft), a műszerfal valszeg azért volt cserés mert a ronda nagy taxi műszerfal lehetett eredetileg a kocsiban, ez a vezető üllés csak a taxikba volt szerelve, gondolom jó kemény már. Az intercooler lyukas lehet mert tiszta olaj a motor meg a váltó, a turbo sem százas de ha nincs túl nagy olaj fogyasztás akkor jovan az úgy.
@alapjarat2102
@alapjarat2102 2 года назад
Még aznap bementem a műhelybe alánézni, annyira idegesített. :D a szintszabalyzó szelep karja beragadt a legmagassabb állásban. 😅 Rozsda oldas, csavar csere, es letekertem az anyjába’😂😂😂 A fűtés potmérter csere tippet köszönön, jegyzem, megcsinálom majd!🤟 Sajnos a többi felvetésre egyelőre nem reagálhatok, mert elspoilerezném a következő részek tartalmát. Lesznek meglepetések, ahhoz képest amit írtál. :D Udv, Adam
@danielkerekes9053
@danielkerekes9053 2 года назад
Nagyon igaz, ez a “még akkor is jó, amikor szar” dolog.. én a hasonlóan katasztrofális CLK-mmal jártam úgy, hogy nem foglalkoztam vele, mivel jól megy, olcsó volt, napi járkálósnak meg néha bolondozni oké.. aztán egyszer csak elkezdett balra húzni a gép, 30 kilométerrel később pedig megadta magát valami bal elől a futóműben, és ennek következtében teljesen használhatatlanra tört a jószág. Olcsó Mercinek híg a leve :)
@alapjarat2102
@alapjarat2102 2 года назад
Ez biztosan nem marad így, ki kell hozni belőle a maximumot amit tudok😅 Adam
@pistajoska6318
@pistajoska6318 2 года назад
Ez a világ legjobb autója! Nagyon sokáig szerepelhet és nagy nézettséget hoz.
@laszlohegedus4038
@laszlohegedus4038 2 года назад
Ebben a kocsiban van kb 800 ezer-1millió km. Ráadásul taxi is volt. Mit vártatok? Lódobogást? Ha valamit használnak, és ezt a kocsit erőteljesen használták, akkor az elhasználódik. Ezt az elhasznált állapotot lehet látni most, de nem reménytelen a helyzet, ha az olajfolyást meg a lelevegősődést elhárítják még évekig lehet használni.
@alapjarat2102
@alapjarat2102 2 года назад
Pontosan ezért vettem meg. A diagnózis pedig érkezik a kövi részben a szerelővel. Üdv, Adam
@davidmajor2808
@davidmajor2808 2 года назад
Tudnék mesélni... Én 3 éve vettem 210-esemet barátomtól 8 hónapot vártam rá kategória váltás miatt adtal el! 320cdi ténylegesen full extra én vagyok a 3. tulajdonosa 1,5M ért garázsos autó és megkímélt állapotban volt valós 377ezer km-el, most 410 ezer van benne közel újszerű gyári állapotban van 2 millió ft-ot költöttem rá kb és mostmár rendben van! Nekem minden pénzt megér ez az autó olyan jó vele gurulni semmivel sem összehasonlítható!
@istenfia2800
@istenfia2800 2 года назад
Dávid Major 😂A w210 a mercedesek alja.Rozsdás akkor is ha a garázsban áll.Lassú,lomha, füstölő betegség...Sajnos és Mercedes
@davidmajor2808
@davidmajor2808 2 года назад
@@istenfia2800 nem tudom neked lehet, hogy lassú de nekem a 0-100 8sec a 100-200 17sec nekem a 197le 480nm nyomaték 1650kg-val egyáltalán nem mondanám lassúnak! Újjabb autókat skoda octavia és társai se tudják felvenni a versenyt ha lepadlózom kattanásig
@SpagettyCraft
@SpagettyCraft Год назад
Lehet ilyet venni, de ha szart fogsz ki, új kocsi árát költöd rá, ha jót, akkor kultúráltak a költségei. De ennél jobbat praktikai szempontból nem kapsz. Minden megvan benne, csak ne rohadna. Kombikból ez szimplán a legjobb, több mint 2 köbméterre növelhető a csomagtere és full laposra, tehát alhatsz is benne, ha meg ügyes vagy, 7 személyeset is találsz.
@Attila0009
@Attila0009 2 года назад
Mikor jön a következő rész?
@alapjarat2102
@alapjarat2102 2 года назад
A folyamat nem állt meg, már a vágóasztalon az anyag a szervizben készült hibafeltárásról! Üdv, Adam
@Attila0009
@Attila0009 2 года назад
1 jó tipp az autó azért nem huzz mivel beszart a gázpedál szenzor, nekem is az volt beadta hogy EPC-Electronic Power Control és lelimitálta 3000-re
@alapjarat2102
@alapjarat2102 2 года назад
Ne spoilerezzünk kérem, mi marad a következő részre?! :D Adam
@boriszbalkan
@boriszbalkan Год назад
Minden jó ebben a kocsiban kivéve, hogy rohad, mint az állat. Az enyém is. Szigorúan garázsban kell tartani! nem csak a kasztni rohad, mint az állat, de a fékcsövek is. Az első felfüggesztés is úgy le tud rohadni, hogy gyakorlatilag leszakad, orra esik a kocsi. Ha valakinek szerencséje van, mint nekem volt, akkor nem menet közben. Egyébként jó kocsi. Nekem 220CDI 6-os manuál van és már ez is nagyon tud menni. Nem így, mint ez itt a videóban. :D Kényelmeben pedig egy élmény.
@baranyirichard4405
@baranyirichard4405 2 года назад
Beszélni szeret, de hogy miről arról fogalma sincs 🤦‍♂️
@tamasjancso953
@tamasjancso953 2 года назад
Első felső rugótartókat feltétlen nézzétek át, illetve az első lengőkarokat is mielőtt eldobjátok valamelyik kanyarban. Hajlmos elrepedni, eltörni.
@alapjarat2102
@alapjarat2102 2 года назад
Köszönöm, a következő részben megyünk a szakihoz, de az első átnézésnél úgy tűnt már volt javítva és rendben van. Adam
@norbertt3437
@norbertt3437 2 года назад
Glettelni kellett az autó ajtaját?Meg gipsz van rajta Gitt helyett?Ki ez a kókler?Ettől egy robogót nem vennék.
@cs5799
@cs5799 2 года назад
tudok jó segédmunkásokat lapátolni bele a pénzt
@alapjarat2102
@alapjarat2102 2 года назад
Top komment!!!! Imádom! :D Targoncásod esetleg nincs? Üdv, Adam
@mesterfesto2594
@mesterfesto2594 Год назад
A falat glettelik..az autót gittelik !! 05: 20
@rolandpete7698
@rolandpete7698 8 месяцев назад
Legközelebb autókereskedőt keressetek ne festőt.....az autót gittelik és nem glettelik, ja és főleg nem "gipszel" 😂 amatőr a csavó nagyon!
@laszloblue3611
@laszloblue3611 2 года назад
A prémium lerugott autó, az lerugott prémium. Csak a költés ami nagy, amúgy 0, és az emberek mégis veszik.
@mercislali
@mercislali 2 года назад
A 210 esnél ami szériában egy Mercin ki tud jönni, az ki is jön. Igazából nem ez lenne a gond, hanem hogy kegyetlen rohad. Nekem két éve an meg, de nincs 5 centiméter amihz még nem kellett nyúlni. Mindent lehet sorba cserélni rajta. Tudok jó szerelőt ha kell. És tudok mesélni, már kb könyvet írtam róla.
@alapjarat2102
@alapjarat2102 2 года назад
Minden tiszteletem azoké, akik megpróbálják a lehetetlent! Én ennél több rozsdát nem akarok látni ezen. Ha kell leragasztom a szemem 😅 Üdv, Adam
@mercislali
@mercislali 2 года назад
@@alapjarat2102 Annyira nem is a rozsdára értettem, bár az is benne van, de inkább az, hogy mindenféle futómű, vagy egyéb alkatrészre. Ha gondolod üzenj egy privátot és mesélhetek. Nagyonsokmindent kitapasztaltam csavar szinten ezeknél a dögöknél, pedig nem is én szereltem. De tudok apró trükköket, ami a későbbi szívástól könnyen megmenthet. :) Amúgy a 210 es ha fűtött, és, vagy száraz hűvös helyen van tartva, akkor is rohad. :D
@alapjarat2102
@alapjarat2102 2 года назад
Köszönöm, a későbbiekben lehet jelenkezem, ezzel kapcsolatban. Hamarosan érkezik a következő a rész a Merci szakival! Adam
@musikholtriem
@musikholtriem 2 года назад
@@mercislali neked nem volt szerencséd. Nekem a mostanim az ötödik w210 esem. Egyik se rohadt. Normálisan le volt mindegyik kezelve, ennyi. Amúgy meg a világ legmegbízhatóbb autója. Soha egyik sem hagyott cserben.....20 éve mercizem. Én is ismerem minden porcikáját. Egy jó autó, de mint minden autót, karban kell tartani.
@domegold1
@domegold1 2 года назад
Az első rugó tányérok szoktak letőrni a dob lemezről és akkor letérdel az eleje, de ügyes lakatosok vissza tudják rakni.
@vamosalex05
@vamosalex05 2 месяца назад
13:31-tól hallható a 444 videó riport főcímhangja 🤗
@fejesakos3682
@fejesakos3682 2 года назад
Halottas kocsinak kiváló!
@danielszabo6413
@danielszabo6413 2 года назад
Egy kérdés, ha a vevő srác tudja h szar a kocsi akkor miért vette meg? Vészüzemmód, lerúgott futómű, tekert óra stb. A Mercedes hiába régi akkor is drága lesz bele minden..... Ennél az autónál egy jó állapotú Suzuki ezerszer többet ér
@alapjarat2102
@alapjarat2102 2 года назад
Ha érdekel a válasz, nézd meg a következő részeket. ;) Üdv, Adam "a vevő srác"
@danielszabo6413
@danielszabo6413 2 года назад
@@alapjarat2102 mindenképpen megnézem a részeket. Biztos lesz benne érdekesség. Üdv Dani
@ingirace5897
@ingirace5897 2 года назад
autót mióta glettelnek? gipszel? kija a tököm ez a szakértő?
@alapjarat2102
@alapjarat2102 2 года назад
Szia! Irónia is létezik a világon.
@ingirace5897
@ingirace5897 2 года назад
@@alapjarat2102 Meg helyesen kifejezni is.
@csabatamba8081
@csabatamba8081 2 года назад
Betegágy...
@pepepetro4392
@pepepetro4392 2 года назад
A karoszéria a korához képes ..! teljesen redbe van ! A kötelező- olajcsere vezérlés ..csere.stb.után 3-5...évig nem lesz vele gond !!!
@gipszjakab4029
@gipszjakab4029 2 года назад
Hogy a túróba lehet az iszonyatot az imádattal összekötni? Én ha iszonyodom valamitől,azt nem nagyon szoktam imádni. Sajnos nem te vagy egyed a dologgal. majdnem mindenki aki kamera elé ül.😒
@AdamKozmaHu
@AdamKozmaHu 2 года назад
Nekem többféle tevékenység jár iszonyattal ami olyan élményt ad amit imádok: horror, extrém sport, egy kör életre halálra valami pályán 🤷‍♂️ nem vagyok teljesen biztos benne, hogy helytelen a kifejezés, ha mégis akkor hogyan mondanám másképp?😅
@misim5114
@misim5114 2 года назад
Glett.. gipsz… foshenger… 😁
@sandorpecsi5845
@sandorpecsi5845 Год назад
Szánalmas a madár.
@Lordmotor
@Lordmotor 2 года назад
Remélem majd elmentek vele augusztusban egyet dinnyézni a Balcsira :D
@alapjarat2102
@alapjarat2102 2 года назад
Műsorgyanús! Üdv, Adam
@Kiskaresz03
@Kiskaresz03 2 года назад
KALTE MELONE BITTE!!!! 🤣
@vwt31
@vwt31 2 года назад
Hátul a gömbök membránja van átszakadva, gömböket kell cserélni és utána megjavul
@alapjarat2102
@alapjarat2102 2 года назад
Még aznap bementem a műhelybe alánézni, annyira idegesített. :D a szintszabalyzó szelep karja beragadt a legmagassabb állásban. 😅 Rozsda oldas, csavar csere, es letekertem az anyjába’😂😂😂 Udv, Adam
@sankrit100
@sankrit100 2 года назад
Ügyes fenyezok simán megfujjak gyári értékre a cserélt elemeket. A mért érték stimmel, de már nem gyári az elem.
@-gr4phon545
@-gr4phon545 2 года назад
Azé" 5 kilóból, meg ami még egy ilyenre rámegy eljárogatnál pár métert a bubuval, szervízzel, kólával:P
@alapjarat2102
@alapjarat2102 2 года назад
Meglátjuk mi lesz a vége, de akkor sem szeretném a napi használattal gyilkolni tovább szegényt. :D Üdv, Adam
@oroszmeheszet7140
@oroszmeheszet7140 2 года назад
Ha ott van a japán, és unalomból veszel mellé egy rozsdakupacot, nem teljesen mindegy mennyi pénzt szórsz rájuk? Vagy hogy éppen mennyit eszik? Szórd csak😅😅🙋‍♂️
@alapjarat2102
@alapjarat2102 2 года назад
Őőő… de?!🤷‍♂️ viszont a lelkiismeretem megnyugtatása érdekében muszáj magamnak megindokolni racionális érvekkel. Amúgy tök jól bevált ez a magatartás az elmúlt 10 évben, minden kocsim teljesen indokolt volt, szerintem. 😅 Adam
@oroszmeheszet7140
@oroszmeheszet7140 2 года назад
@@alapjarat2102 😅 Én is ezzel nyugtatom magam Ádám
@zoltankiss9305
@zoltankiss9305 2 года назад
Mumifikalta...
@attilatoth6985
@attilatoth6985 2 года назад
Ez ojan nint a lanyoknal a cici 10 evutan bajvan a szilikonal de jo mert sokpenzert csak ujlesz
@almacsutka4571
@almacsutka4571 2 года назад
Valld be, hogy te őzöl a 444-es videók elején!
@alapjarat2102
@alapjarat2102 2 года назад
Rohadtul nem kellene lebuktatni, nem véletlen nincs hozzá arc 🤫 Adam
@janko.9513
@janko.9513 2 года назад
Ilyen árban azért már találni normálisabb 210-est, ami nem taxi, és nem egy EKG a futásteljesítménye. De a Merciseknél alapvetően szabály, hogy 1m alatt nem veszünk autót. Ismerősömnek van hasonló 210-es, igazából majdnem minden hónapban volt valami baja, de még így is megy, igazi igénytelen autó a szó jó értelmében. Viszont 2022-ben ilyet venni szerintem nettó hülyeség, hacsak nem vagy mazochista. Eladni meg csak jó nagy mínuszokkal tudod majd, ha egyáltalán megveszi valaki. Ez a széria és időszak sem volt túl sikeres a Mercedesnek, és nem csak a rozsda miatt. Nekem állandóan a svéd cserediákok jutnak eszembe, ha látok egy ilyen példányt. Nagy részük lelakott, bontóba való rozsdakupac. És még baromira csúnya is, bár ez már ízlés kérdése. Vezetni egyébként tényleg nagyon jó, és a beltérre sem lehet panaszkodni kényelem szempontjából (tartósságra fogjuk rá elmegy). Váltója ha automata, akkor iszonyat lomha, baj egyébként nem szokott vele lenni. Rozsda és az elektronika viszont a legnagyobb ellensége ennek a típusnak.
@alapjarat2102
@alapjarat2102 2 года назад
Mazochista jelen ✌️az eladás szóba sem jön. Üdv, Adam
@sylaryss9382
@sylaryss9382 2 года назад
Tényleg ízlés kérdése. Ez az egy merci tetszik, az összes többi hidegen hagy. Kinek mi a csúnya. A mai divatautó a SUV (mindegy, melyik márkától, elég gyenge a kinézetük felhozatala) Szerintem rém ronda mind, még a kedvencem, a Mustang is okádék belőle. Egyet sem tudtak még mutatni, amire azt mondtam volna, hogy szép, vagy pofás. És látod, a jelenlegi autópiac imádottjai.
@janko.9513
@janko.9513 2 года назад
@@sylaryss9382 Az egyel újabb E osztály se tetszik, viszont az az utániak amik mondhatni már az új generációsak már igen, bár én eleve szeretem a modernebb kocsikat. De az egyel korábbi klasszikus E osztály is bejön. Ezt jól mondod, sajnos egyre jobban látszik, hogy a mai modern autók nagyjából egy kaptafa, kevés az ami tényleg egyedi.
@musikholtriem
@musikholtriem 2 года назад
"...ismerősömnek van hasonló...." na jah....akinek saját magának ilyen van az tudja értékelni. Nem szar lelakottat kel venni.....Egy autót karban kell tartani. Én az ötödik w210 esemet nyúzom. Se rozsda, se semmiféle hiba, a kopó alkatrészeken kívűl, pedig 1999-es. 20 éve mercizek, magam javítom. A w124 és a w210 esek voltak a legmegbízhatóbb E ozstályú mercik. Egy hónapja adtam el a w212 e350 cdi-met, mert egy fos, guruló Computer. Marad az öreg megbízható w210.
@janko.9513
@janko.9513 2 года назад
@@musikholtriem Ezzel kezdtem, nem lelakottat kell venni, általában szabály az 1m a Merciseknél. Ebből a típusból a legtöbb amit látni az utakon bőven az 1m alatti kategória, ezért is nézik le sokan. 212 egyébként nem rossz széria, rozsda abszolút nincs, inkább elektronikai hibák. Bár utóbbin nem kell csodálkozni, ez minden modernebb autóra jellemző, nem csak a Mercikre. Egyébként én C osztályoztam, legutóbb 2 is volt, nagyon kevés baj volt velük. Egy 203 most is van a családban. 124-es egy örök, de abból is nagyon nehéz jót találni.
@6234roli
@6234roli 2 года назад
Ennek szerintem kb 0 relevanciája van! Egy ritka darab ritkán szarul ami jó nem rohad! Szerinted mennyire életszerű ezt felújítani? Segítek ennek semmi értelme! Ha a totálos opelt szeretnéd utánnozni akkor legalább egy népautót nézzél amivel egy halandó is tud azonosulni és ne egy olyan autót ami már tényleg az élete végén jár és annyiba kerül benne minden alkatrész mint egy kisköltségvetésű jármű ráadásul ritka!
@alapjarat2102
@alapjarat2102 2 года назад
😂😂 eszem ágában nincs népautót nézni és a legkevésbé sem szeretnék párhuzamba kerülni az említett műsorral. Ez a saját autóm, a saját hülyeségem, a műsor pedig nem hétköznapi problémákról szól. Maradj velünk, ha érdekel mi lesz belőle. ;) Adam
@singadam92
@singadam92 8 месяцев назад
Mit kell fikázni? Az alja árhoz képest legalább a 3*-os áron kell venni és ennyi. Vannak lerúgott szarok, szépet kell venni, ennyi. Költeni kell rá, de inkább veszek ilyet, mint egy 1.2-es turbós szartalicskát. Sziasztok.
@zoltan206
@zoltan206 2 года назад
Mennyi hülye van! A régi 20 on éves Audi, Merci , BMW közép és alsó kategóriás tipusoknak semmi presztizse nincs . Sőt , égő ilyen kocsikban ülni. Egyedül a szép állapotú M es Bmw, AMG mercik, RS audikat érdemes venni. Amúgy semmit nem érnek ma már , mikor a Pesti utak tele vannak X5-6, Cayenne, XC90, AMG merci,Q7-8 akkal. Már más a szint mint 10 éve ….
@alapjarat2102
@alapjarat2102 2 года назад
Egyszer biztos kellene egy jó presztizsű kocsi, de én most egy igénytelen igáslovat akartam. Persze ez sem töri még a s3ggem😅 Nyilván majd fogja, ha elpukkan a lufi a fotelben, de bízom benne, hogy nem így lesz. Adam
@mudrikutya9386
@mudrikutya9386 2 года назад
Te beteg vagy. Szívesebben ülök a w210 be mint akármilyen más fiatalabb nagy markába. Mert van mindkettő. Sőt nem kell lebecsulni. A világból ki mernek vele menni gond nélkül. Ja és csapos eemelovel fel lehet emelni. Nem szakad össze. Tehát van belőle jó. Ezért nem is adnám el. Igen ami 400 pár ezerért van az olyan is. Ezért nem adnám 1.2 alatt az enyémet. Annyit nem adnak érte. Így hát élmény és hétvégi és túra autokent van használva. És igen. Hidd el meg nézik úgy mint a szériában gyártott fős x5 ost.
@sandorpecsi5845
@sandorpecsi5845 Год назад
Aha- aha ,nézd csak meg ,hogy szépen kúszik fel a sorhatosok ára! Egy M52b28 azért nem olyan szar ám ,cimbi!😎😎😎
@spidermanspiderman-rc7re
@spidermanspiderman-rc7re 6 месяцев назад
Gyerek vagy még ehez,csináld meg a leckéd kisfiam😅
Далее
Беда приходит внезапно 😂
00:25
Просмотров 612 тыс.
Cabeças erguidas, galera! 🙌 Vamos pegá-la!
00:10
Charlotte - Citroën DS | MEMORIDE
12:37
Просмотров 3 тыс.
Mercedes W210 E55 AMG teszt - a csúcs PÁPASZEMES!
12:03
Кто доливает масло в бензин?
0:59
впихнул турбину в глушитель
1:00